Júda törzse mindig is Salamon utódjának, Roboámnak a kezében volt. Tehát az ígéret, miszerint Isten egy törzset (Júdán kívül) meghagy Salamon utódai alatt, az Izraeltõl leválasztott Benjámin törzsére vonatkozott. A közhiedelem ellenére Jeruzsálem és környéke nem Júda, azaz a zsidók törzsi örökségének, illetve területének volt a része, hanem Benjáminé (Józs. 18:11-28), tehát az egységes északi Izrael házához tartozó terület volt! Ezt egyébként látni lehet bármely Biblia térképen, amely a törzsek leosztását vázolja. De a történetet folytatva: láthatjuk, hogy Jeroboám, Salamonnak egy Efraim törzsébõl való szolgája hogyan kapta kezébe Istentõl a tíz törzs fölötti uralmat:
1Királyok 11:26 Jeroboám, Nábát fia, Száredából való efraimita, – özvegyasszony anyját Száruának hívták –, Salamon egyik szolgája is felemelte kezét a király ellen.
1Királyok 11:29-31 29 Történt már most ebben az idõben, hogy Jeroboám kiment Jeruzsálembõl, s az úton találkozott vele a Silóból való Ahiás próféta, akin új palást volt és csak ketten voltak a mezõn. 30 Ekkor Ahiás megragadta rajta levõ új palástját és tizenkét darabra szakította 31 és azt mondta Jeroboámnak: >> Vegyél magadnak tíz darabot, mert ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Íme én elszakítom a királyságot Salamon kezétõl, s neked adok tíz törzset –
Ez volt a két izraelita királyságnak, Izrael háza és Júda máig is tartó kettéválásának kezdete. A következő versekben azonban ráláthatunk Benjámin törzsének különleges szerepére az Isten tervében.
1Királyok 11:32-36 32 egy törzs azonban maradjon meg neki szolgám, Dávid miatt és Jeruzsálem városa miatt, amelyet kiválasztottam Izrael minden törzse közül –, 33 mivel elhagyott engem s Astartét, a szidoniak istennőjét és Kámost, a moabiták Istenét s Molokot, Ammon fiainak istenét imádta, s nem járt az én útjaimon, s nem tette meg azt, ami igaz én előttem: parancsaimat és rendeleteimet, miként apja, Dávid. 34 De nem veszem el az egész királyságot kezéből, sõt fejedelemnek is meghagyom élete valamennyi napjára, szolgám, Dávid miatt, akit kiválasztottam, s aki megtartotta törvényeimet és parancsolataimat. 35 Fia kezéből azonban elveszem a királyságot, s neked adok tíz törzset, 36 bár fiának is adok egy törzset, hogy minden időben szövétneke [SHD 5216, nír, a héber szó jelentése lámpás, világosság, ragyogás] maradjon előttem szolgámnak, Dávidnak Jeruzsálem városában [Benjámin törzsi területe], amelyet kiválasztottam, hogy ott legyen nevem.
A törzs, amely Izraeltől el lett választva, a Benjámin törzse volt (nem Júda, mert Júda már eleve különállt, mint látni fogjuk). Ez fontos, mert Benjámin valójában az északi izraelita törzsek része volt, Júda volt az egyedüli törzs, amely már a kettészakadás előtt is önállóan működő törzs volt. Még lényegesebb az ok, amiért Isten átadta Benjámin törzsét Júdának: “Jeruzsálem városa miatt” és azért, hogy “minden időben világosság maradjon előttem szolgámnak, Dávidnak Jeruzsálem városában.”. Tehát az egy átadott törzs azért lett áthelyezve a déli királyság keze alá, hogy ne maradjon világosság nélkül Jeruzsálem városa. Ennek valós jelentősége a későbbiekben nyilvánvalóbbá fog válni.
A törzsek leosztása
Izrael nemzete eredetileg 12 törzsből állt, amelyek Jákob fiaitól származtak. Viszont nem sokkal azelőtt, hogy Izrael megáldotta fiait, egy jelentős esemény történt. Jákob (Izrael), halálához közeledve, először külön megáldotta József fiait, Efraimot és Manasszét, és magáénak fogadta, tulajdonította József e két fiát.
1Mózes 48:5 Azért tehát, a két fiad, aki neked Egyiptomban született, mielőtt idejöttem hozzád, legyen az enyém: Efraimot és Manasszét számítsák éppúgy az enyémnek, mint akár Rúbent és Simeont.
Ezzel valójában Izrael nemzete 13 törzsre növekedett, és ez a tizenharmadik törzs saját, egyéni örökséget kapott, csakúgy, mint a többi egyéni törzs. Ha tizenhárom törzs létezett, miért említ Ahiás próféta csak tizenkettőt?
A válasz egyszerű: Tudjuk, hogy Lévi törzse el lett választva, mint az Isten előtt szolgáló papi törzs, amelynek nem volt földi öröksége és önálló területe. A Léviták tehát szét lettek szórva a többi 12 törzs között, beleértve József két törzsét is, amelyeknek volt különálló örökségük (lásd 4Mózes 3:41; 5Mózes 10:9, 18:1; Józsué 14:3-4; 18:7).
Így, amikor Isten kettészakította az egységes királyságot, és tíz törzset Jeroboám uralma alá adott, kettőt pedig Roboám uralma alatt hagyott, az a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy törzs el lett választva az északi törzsek közül abból a célból, hogy Júda mellett maradjon. Ez a törzs Benjámin törzse volt.
Egyeseknek fennakadást okoz a szóhasználat, hiszen ha tíz északi törzs lett Jeroboámnak adva, egy pedig Roboámnak, akkor összesen csak tizenegy törzs van említve. Miből ered ez az ellentmondásosnak tűnő a rendszerezés?
A valóság az, hogy gyakorlatilag Júda törzse már korábban, Dávid idejében önálló törzsnek minősült. Dávid először csak Júda királyává lett téve, azaz “Dávidot csak Júda háza követte” 2Sámuel 2:10). Isbaált, Saul fiát pedig az egész Izrael királyává választották (2Sámuel 2:3-10). Az elkövetkező kb. hét és féléves időszakban a két királyság különállóan működött, és időnként háborút viseltek egymás ellen (lásd. 2Sámuel 2:13-31; 3:1). Csak ezután az egymással vetélkedő, háborús periódus után egyesült végülis a két királyság Dávid uralma alatt (2Sámuel 5:1-5). Ezt nevezték az egységes királyságnak, amely Dávid, és fia, Salamon uralkodása alatt állt fenn. Később a királyság kettészakadásával újra fellángoltak a testvérháborúk a két izraelita királyság között.
Júda tehát Dávid uralmától számítva különálló nemzetnek számított, lényegében önállóan, elválasztódva Izraeltől. A Júdára vonatkozó bibliai próféciákból azt is láthatjuk, hogy Júda nem fogadja el a Messiást annak második eljöveteléig, tehát a végidőkig. Júda egyedi eset Izrael népei közül, sajátos történelemmel, és azzal a rájuk jellemzõ vonással, hogy Krisztust nem ismerik el a várt Messiásként (kivéve a közülük is választott elenyésző kisebbséget), így az evangélium világosságát nem soha fogják hirdetni ebben a korban. Minden más izraelita nemzet “keresztény nemzetnek” mondható, legalábbis névlegesen, és ha nem is az igaz kereszténységet gyakorolják, de legalább névlegesen elismerik Jézus Krisztust a Megváltóként. És éppen ezokból lett “egy törzs”, Benjámin törzse Júda mellé adva, hogy õk legyenek, akik a világosságot hirdetik az adott időben Jeruzsálemben, mert Júdától az meg lett vonva az Adventig. Ezzel a ténnyel néhány bibliakommentár is tisztában van:
az orákulum [prófécia] szerint Benjámin csatlakozott a jogos királyi utód [Roboam] mellé (lásd az 1Királyok 12:20 versét, ahol az LXX-ben hozzáadja: ’és Benjámin’ az MT szövegekben a Benjámin törzse viszont az 1Királyok 12:21 versben van megemlítve). Pedig Benjáminnak, Saul törzsének valószínűleg szorosabb és mélyebb kapcsolata volt az északi törzsekkel, Júdát ellenezve. Jerikó határozottan az északi területekhez kapcsolódott, bár más városok (említésre legméltóbbak a gibbeoni federáció és a Lévitáknak kijelölt városok) hűségesek maradtak Jeruzsálemhez [amely maga is benjáminita város volt].
Gray rámutat arra is, hogy Simeon (akinek egész területét Júda területe övezte körül), szintén az északi törzsekhez kapcsolódott, amire rámutat a Beersebában tartott izraelita pilgrimátus (Ámosz 5:5). Így valóban csak egy törzs, Benjámin törzse maradt Júda mellett.” – The International Bible Commentary (408. oldal).
Júda és Benjámin a babiloni fogságban
Júda és Benjámin törzsei egy Izraeltől teljesen különálló országban, Júda királyságában éltek együtt közel négy évszázadon át, amit Júda babiloni fogsága követett. Mint a korábban, az i.e. 721-ben rabságba vitt tíz izraelita törzs, Júda szintén teljes bálványimádatba és bűnbe esett, amiért Isten büntetésbõl számûzte õket a babiloniak keze által. Júda ettõl fogva soha nem vált önálló királysággá, még a fogságból történt hazatérésük után sem, hanem az egymást követő méd-perzsa, görög és végül a római birodalmak alattvalóiként szolgáltak, egészen Krisztus idejéig.
Júda hetven évig volt a babiloniak fogságban, illetve száműzetésben. A hetven év elteltével Círusz, a méd-perzsa birodalom uralkodója engedélyezte a zsidók, azaz Júda, Benjámin és Lévi töredékének hazatérését, és a jeruzsálemi templom újjáépítését. Ezdrás könyve világosan rámutat arra, hogy kik tértek haza, és természetesen csak e három törzs hazatérése van említve. Emellett a leírás mellett a nem kanonizált 1Ezdrás könyve következetesen szintén csak ezt a három törzset nevezi meg:
1Ezdrás 2:8 Azután felindultak Júdea nemzetségeinek és Benjámin törzsének a felüljárói; a papok szintén és a leviták is, és mindazok, akiknek az Úr felkavarta az elméjét arra, hogy házat építsenek az Úrnak Jeruzsálemben.
Az elkövetkező néhány évszázadban, mialatt ez a két egész és egy töredék törzs továbbra is együtt lakozott, a zsidó név Júda lakóinak nemzeti neve mellett egyre inkább egy általánosító névvé vált, és a júdaiak által képviselt vallás gyakorlóit illették vele, függetlenül attól, hogy Júda, Benjámin, vagy Lévi törzsétõl származtak-e, vagy akár más nemzetből tértek be a zsidók által gyakorolt vallásba. Mára a zsidó név csaknem kizárólag a júdaizmus nevű vallás gyakorlóinak a nevévé vált, java részben elvesztve a törzsi eredetre való vonatkozását, még akkor is, ha a júdaizmus gyakorlóinak java részét valóban a yehuditák, illetve zsidók teszik ki
46.253737
20.145942
